Kínában, a figyelem középpontjában
Eredeti publikálás dátuma: 2012. augusztus 22.
Ha most olvasol először, akkor annyit érdemes tudni, hogy ez a bejegyzés a korábbi weboldalamon (nőiezmegaz.hu) már megjelent, de mivel szívem csücske Kína és korántsem búcsúztam el tőle örökre, így szeretném folytatni és megosztani Veled kedves Olvasóm a kínai beszámolóimat, élményeimet, receptjeimet. Remélem tetszeni fog és visszanézel hozzánk.
Voltál már olyan szituációban hogy mindenki téged néz? Fényképeznek, kérdezgetnek, körbevesznek? Mintha filmsztár lennél? Mi igen…
Első történet:
Mi Kína déli részén, Taizhou-ban laktunk. Ezen a “vidéken” elég ritka volt a külföldi ember, főleg az első időben. A szőke haj, kék szem, világos bőr nem mindennapos látvány arrafelé. A férfiak arcszőrzete nem túl erős, így az európai szakáll vagy bajusz “egyedinek” számít.
A két kisfiú szintén különleges, hiszen Kínában most a törvény szerint egy család egy gyermeket nevelhet. Ellenkező esetben komoly pénzbírságot szabnak ki a törvénysértőkre. Persze mindig van kivétel, pl. ha a család mezőgazdaságból él és az első gyermek lány lett, akkor engedélyezett a második gyermek születése. Az ikergyermekekre sem szabható ki pénzbírság. Tehát igen nagy feltűnést keltettünk, ha négyesbe elindultunk valahová. A férjemet dicsérték hogy két gyereke van, a fiúkat és engem pedig kíváncsian nézegettek. A kíváncsian még gyenge jelzőnek számít, sokszor már zavarba ejtően bámultak bennünket. Az első időben nagyon fura volt, de idővel ezt is megszoktuk.
Az első évben elkövettük azt a hibát, hogy egy ünnepnapon lementünk négyesben a parkba. Akkor még nem tudtuk, hogy ilyenkor aki teheti, ott tölti a szabadidejét. Két perc alatt körbevettek minket a helyi emberek, percekig szabadulni sem tudtam kisfiammal az emberek gyűrűjéből. Előkapták a telefonjaikat, kép kép után készült. Ez volt az egyetlen olyan ünnepnap, amit a parkban töltöttünk. Természetesen nem kellett félni, nem szóltak egy rossz szót sem, de mi pihenni, kikapcsolódni mentünk oda, ehelyett mindenki minket nézett, fotózott, simogatták a fiúkat, és persze folyamatosan kérdezgették hogy ikrek-e …
A második történet:
LinHai-ban esett meg velünk, amikor kirándulni indultunk. Leültünk a kisfiammal megpihenni, amikor egy csoport megállt, és körbevett bennünket. Mintha filmsztárok lennénk, fotóztak minket, fotózták egymást velünk, és közben mosolyogtak, csacsogtak, és fotóztak és fotóztak.
Harmadik:
Sikerült egy olyan pillanatot is megörökítenünk, amikor a férjem nyakában ült a kisfiam, és öten fényképezték őket egyszerre.
Negyedik:
A lakóparkban sokszor előfordult, hogy közös fotót készítettek magukról és a fiaimról. Sokszor még engem is megkértek, hogy fényképezkedjünk együtt. Szegény fiúk, volt olyan nap, amikor mondták, hogy anya én már úgy unom, miért fotóznak, menjünk már játszani, nem akarok fényképezkedni …
Ötödik, de volt még rengeteg…
TengChong-ban kirándultunk, leültünk kicsit megpihenni, és kicsit kártyázni a srácokkal. Egyszer csak egy arra járó, fiatalokból álló csoport körbevett minket, és ismét a figyelem középpontjába kerültünk…
Ha még nem olvastad a kínai blogbejegyzéseim további részeit, akkor itt találod azokat: fényképekkel illusztrált, személyes élménybeszámolóim
♥ Baráti üdvözlettel,
Comments are closed.