Van egy szó, ami mostanában talán nem annyira “divatos”, talán “nincs is rá időnk” hogy többet legyen jelen az életünkben, de az is megesik, hogy sokan már “cikinek” érzik még az említését is. Ez a szó: a romantika. ( A mindentudó wikipedia szerint…de ezt jobb is ha hagyjuk, a szavak tárgyilagos, tényszerű megközelítése nem az én műfajom. )
Mostanában sokan csak rohanunk, a teljesítendő feladatok száma folyamatosan nő, az elvárások súlya sokszor teljesíthetetlen mértékig nehezedik rá a mindennapjainkra. De vajon a nagy rohanásban, nem megyünk e el olyan pillanatok mellett, amikre a mai napig is szívesen emlékszünk vissza a múltból, amik ha például megkérdezik: “mi jut eszedbe arról a régi nyárról?”, akkor gondolkodás nélkül, azonnal felelevenedik bennünk minden apró részlet…az érzés, ahogyan csak ott ültünk a parton, az illatok, az a gondtalan pár perc, vagy akár óra. Amikor teljesen mindegy mi volt tegnap, amikor az sem érdekel mi lesz holnap. Mert akkor és ott, nem létezik semmi más, csak a jelen és a párunk! Szerintem nem árulok el nagy titkot: az élet sok-sok apró pilanatból áll 🙂 Ezeket a pillanatokat sokféle módon éljük meg. Van hogy kűzdenünk kell, van hogy megfelelnünk, van hogy agyalunk, és előfordul az is, hogy szomorúak vagyunk. Viszont ezek a típusú pillanataink, a jövőben lassan szertefoszlanak, eltűnnek. A sebek begyógyulnak, a régi megfelelési vágy elmúlik vagy átalakul, a megoldandó probléma amin tegnap még agyaltunk, mára lehet hogy súlyát veszíti.
A szép, romantikus pillanatok többek közt azok, amik egy életen át elkísérnek minket emlékeinkben. Miért? Mert ők maradhatnak, mert az érzést amit adtak, szívesen éljük át újra és újra 🙂
Amikor nem konkrét munka miatt indulok útnak, néha akkor is velem van a gépem ( a fotós még akár gép nélkül is komponál egy képet, csak azt nem tudja utána megmutatni 🙂 ) Előfordul olyan is sokszor, hogy csak a mobilom van kéznél – de erről majd egy későbbi bejegyzésben.
Ha egy ilyen, számomra romantikus, önfeledt pillanatot látok, azonnal belelkesülök és lefotózom. Az is lehet, hogy mivel “vadászom” az ilyen pillanatokat ( legyen szó esküvői vagy jegyesfotózásról, vagy csak egy átlagos sétáról a városban ), modern szóhasználattal “be is vonzom” őket.
Jó érzés, amikor utána megmutatom a mindaddig ismeretlen párnak a képet, és talán még boldogabbak a ténytől, hogy ez a kis “jelenet”, örökre velük maradhat 😉
Vajon tudjuk e sokszor, hogy amit éppen akkor átélünk, mennyire értékes, és mennyire emlékezetes lesz később? Vagy hogy egy külső szemlélő hogyan láthatja azt? Valószínűleg nem, de szerintem ez ne is számítson. A lényeg, hogy mindent akkor és ott, igazán éljünk át!
Fotósként, a gyermeki őszinteség mellett, az ilyen elcsípett pillanatok megörökítése a kedvencem. Hogy változhat e ez? Nem valószínű. Így lettem “kódolva” és így is maradok már 😉
A naplemente és felhőszeretetemről már nem is beszélve:
http://www.mokuslekvar.hu/ma-este-is-naplementem/
De hálás vagyok a sorsnak, hogy lehetőséget kaptam ezeknek a képeknek az elkészítésére és az érzések ilyen módon való továbbítására.
És higgyétek el, a romantika ott van egy pár minden napjában, mégha néha észrevétlenül is…lehet hogy csak egy mosoly formályában, lehet hogy csak egy pillantásban ahogyan egymásra néznek, vagy ahogyan este fáradtan összebújnak. Fotós persze mindenhol nem lehet ott, de ha mindannyian megtanuljuk észrevenni és értékelni ezeket a pillanatokat, akkor akkor jövünk rá, miért is olyan jók: mert TERMÉSZETESEK! 🙂
A fotós számára meg nem is lehet nagyobb ajándék, mint egy természetesen szép, romantikus fotó…így mondhatom nyugodtan, hogy esetemben a fotós és a romantika, kéz a kézben járnak 😉
Comments are closed.