Kínai halleves
Munka: 
Várakozás: 
Összesen: 
 
Hozzávalók
  • 3 db frissen fogott kárász (20-25cm)
  • kisebb fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • 2-3 evőkanálnyi száraz fehérbor
  • cukor
  • 2 maroknyi zöldborsó (fagyasztott, extra zsenge)
  • pár karika csipős paprika (aki szereti csípősen)
Leírás
  1. A halat megtisztítjuk, eltávolítjuk a belsőségeket, megmossuk.
  2. A vöröshagymát apróra, a fokhagymát darabokra vágjuk.
  3. A fokhagymát egy serpenyőben olajon megpirítjuk. Majd rátesszük a halakat. Nagy lángon mindkét oldalát kissé megsütjük, közben hozzáadjuk a vöröshagymát, majd 2-3 evőkanálnyi bort. Ez kb. 6-8 perc alatt készen is volt.
  4. Végül áttesszük egy fazékba, hozzáadjuk a zöldborsót és annyi vizet, hogy bőven ellepje a halakat. Sózzuk és pici cukorral ízesítjük.
  5. Lefedjük. Forrástól számítva még 20 percig főzzük. (Nem gyöngyözve, annál gyorsabban, nagyobb lángon.)
  6. Amikor elkészült tálaljuk és azonnal fogyasztjuk. Vigyázva, mert sok a szálka!
Megjegyzés
A tálalás nem sikerült valami szépen, mert éhesek voltunk és gyorsan el is fogyasztottuk az ételt. Kínában ezt a hallevest úgy eszik, hogy a levét kerek csészéből kanalazzák, a halakat pedig tányérról pálcával fogyasztják el.
Természetesen sült halat is készítettünk, azt magyar módra, paprikás lisztben megforgatva, ropogósra sütve. :-)
Recipe by mókuslekvár.hu at https://www.mokuslekvar.hu/kinai-halleves/