Káposztás töltelékhez: a káposztát lereszeljük, sózzuk, jól átgyúrjuk. Kicsit félretesszük pihenni, majd kicsavarjuk. Sóval, borssal fűszerezzük, kicsi olajon megpirítjuk, végül félretesszük hűlni.
Az élesztőt belemorzsoljuk egy kicsi langyos tejbe, 2 kk. cukrot adunk hozzá, félretesszük, hogy felfusson.
Közben egy tálba kimérjük a lisztet, sót, margarint, langyos tejet, majd hozzáadjuk a felfutott élesztőt is, alaposan dagasztjuk. Puha, de nem túl ragacsos, szép egynemű fényes tésztát kell, hogy kapjunk. (A folyadék mennyisége a liszt fajtájától is függ, ha esetleg túl keménynek érezzük a tésztát, még 1-2 evőkanálnyi vizet adunk hozzá.)
Ha alaposan kidagasztottuk a tésztát, akkor letakarjuk és huzatmentes helyre félretesszük pihenni.
Elkészítés:
Amikor nagyjából kétszeresére nőtt a tésztánk térfogata (hőmérséklettől függően 1-1,5 óra), enyhén lisztezett felületen három részre osztjuk a tésztát, majd az első adagot kb. 46 x 40 cm téglalappá nyújtjuk.
A kinyújtott tésztralapot 6 egyforma téglalapra vágjuk, ráhelyezzük a kihűlt káposztás tölteléket. Majd ráhajtjuk a tésztalapot és a széleit összenyomjuk, majd sütőpapírral fedett tepsire tesszük.
Így járunk el az összes tésztával, végül felvert tojással megkenjük a káposztás lepényeket.
Ebből a mennyiségből 3 tepsivel lett, 18 darab emberes méretű lepény.
Kb. 30 percet még a konyhában pihentek a lepények, majd 220 fokos kemencében 20 perc alatt készre sütöttem őket.
Másnap is nagyon finom, egyáltalán nem száraz, ízletes sós sütemény.
Recipe by mókuslekvár.hu at https://www.mokuslekvar.hu/kemences-kaposztas-lepeny/