Kézzel készített karácsony 2023.
Idén, 2023-ban eddig két asztaldíszt és két koszorút készítettem. Általában igyekszem az itthon meglévő alapanyagokat felhasználni, hogy ne
Idén, 2023-ban eddig két asztaldíszt és két koszorút készítettem. Általában igyekszem az itthon meglévő alapanyagokat felhasználni, hogy ne
Idén, 2021-ben már korábban elkezdtük a készülődést, mert a gyerekeknek az osztályba is készítettünk néhány karácsonyi díszt. Istinek
Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Én évek óta próbálok valami különlegeset, egyedit, finomat, illatosat, szépet… kitalálni és
Minden évben izgatottan várom a karácsonyi készülődés idejét. Szeretek elpepecselni, házilag elkészíteni a dekorációt a lakásba, a nyaraló
Idén, 2020-ban szomorúan készülődtem karácsonyra, hiszen a covid miatt nem terveztünk nagy-nagy karácsonyi családi összejövetelt. Készítettem ugyan kis
Karácsonykor elmaradhatatlan nálunk a gesztenyés kifli. Idén kifli forma helyett, kis falatkákat készítettem, mert nagyon megtetszett a neten,
Idén is nagy izgalommal készítettem a karácsonyi csomagokat. Már többszörösen bebizonyosodott, hogy a gasztroajándéknak mindenki örül, főleg, ha
Igen könnyen elkészíthető ez a szódabikarbónás gyurma, nem kell hozzá túl sok alapanyag és nem is drága. Saját
Idén hosszan eltartható sütemények kerültek dobozba, bögrébe, tányérra, így készítettem a kis meglepetéseket, amiket a család, barátok, tanárok,
2018 karácsonyára készítettem egy egyszerű grincsfát, 3 ajtódíszt és az elmaradhatatlan adventi koszorúnkat. Grincsfánk Adventi koszorúnk Ajtódíszeink
Idén nem túl sok időnk maradt a kreatív készülődésre, de azért hozok egy pár szépséget. Készítettünk asztaldíszt, adventi
Sütemények, kekszek, magvak, aszalványok, lekvárok… bármi ami ehető és otthon házilag elkészítjük. Ezek biztos, hogy egyedi és különleges ajándékok
Ajándékozz egyedi Mikulás vagy karácsonyi ajándékot! Egy aranyos kis bögre, megtöltve házilag készített finom kekszekkel. Na hogy hangzik?
Idén is sok szép karácsonyi ajándék és dísz készült nálunk. Ősszel zöldségeket szárítottam, gyümölcsöket aszaltam. Októberben a telkünkön összegyűjtöttünk minden
Karácsonyi fahájas kalácsot készítettem Sanyika ünnepélyére. Egyszerű kelt tészta, a formázása miatt ünnepi karácsonyfa lett belőle. 🙂 Nagyon finom
Papírtasak – az ezerarcú – most karácsonyi köntösben Nagy kedvencem a papírtasak, ami még soha nem hagyott cserben. Egy kis
A mézeskalács készítés évek óta elmaradhatatlan adventi feladatunk. Nagyon szeretik a gyerekek, mindig együtt készítem a fiúkkal. Vállalkozó
Sütemények, kekszek, magvak, aszalványok, lekvárok, szörpök… és még sokféle házilag készített finomsággal lephetjük meg szeretteinket. Ezek biztos, hogy
Már nem ez az első év, hogy karácsonykor nem drága ajándékokat veszünk, hanem apró, kézzel készített meglepetésekkel kedveskedünk
Közeledik a karácsony… és a mézeskalács készítés ideje. Mi is minden évben izgatottan készülődünk, várjuk a karácsonyt, feldíszítjük
A héten családilag nagy karácsonyfadísz készítésbe kezdtünk, mert egyrészt közeledik a karácsony, másrészt a Sashalmi Piacon megrendezésre kerülő
Hétvégén anyukámmal gyönyörű karácsonyi díszeket alkottunk. Készült egy adventi koszorú, egy karácsonyi ajtódísz és karácsonyi függők. A természetesség
Novembertől elkezdünk mézeseket gyártani, ki ki a saját jól bevált receptje és technikája szerint. Finom, karácsony-illat (fahéj és
Ahány ház, annyi karácsonyi koszorú. Koszorút gyakorlatilag bármiből készíthetünk, ha egy kicsit elengedjük a fantáziánkat. Nincsenek szabályok, ahogy
Közeleg a tél, a szervezetnek szüksége van a C-vitamin pótlására. Ha szeretitek a frissen facsart narancslevet, akkor ne
Közeledik a karácsony, mi már hangolódunk az ünnepekre, tavaly aranyos kis díszes karácsonyi mécseseket készítettünk. Egyszerű, de mutatós, ezért
Egy igazi délutáni kreatív program, melyet kicsik és nagyok egyformán szeretni fognak. Lassan jön a tél és a
Egy egyszerű, de mutatós ötletet szeretnék megosztani veletek. Feldobhatjátok vele a karácsonyi terítéket, de ajándéknak is igazán különleges
Levendulás keksz készült, finom ropogós, könnyen elkészíthető, csak Ti egyből két tepsire tegyétek, hogy ne süljön össze úgy,
Már régóta tervezem, hogy összehozok egy bejegyzést a konyhai tevékenykedéseim közben történt bakikról. Mert vannak ám, számtalan. Nehogy