Gulyásleves
Akár marhahúsból, akár sertésből vagy csirkéből, de még pulykából is szoktam készíteni gulyáslevest. Ez most sertéshúsból készült, nagyon
Akár marhahúsból, akár sertésből vagy csirkéből, de még pulykából is szoktam készíteni gulyáslevest. Ez most sertéshúsból készült, nagyon
Tavaly nyáron a férjem új lakásba költözött. Kínában a lakások alapfelszereléséhez a sütő nem tartozik hozzá, így néhány hétre
Amióta előszőr kipróbáltam Limara hokkaidó kalácsát, azóta nem is veszünk a boltban kalácsot. Már egy korábbi bejegyzésben szerepel
Volt itthon tejszínem, aminek igen közeledett a lejárati ideje, így aztán tejszínnel és tejjel dagasztottam be a tésztámat,
Gyermekkorom kedvence, anyukám sokszor készített csirkemájat zsírben kisütve. Összetörte, lehűtötte és reggel vagy este csak rá kellett kenni
A grillázs cukorból, magvak hozzáadásával készített édesség. Mi nagyon szeretjük, többször készítettünk már itthon. Előszőr a diós, most
2014 januárban próbáltam ki előszőr ezt a szezámmagos bucit, azóta többször is elkészítettem, nagy kedvenc lett a családban.
A történet ott kezdődik, hogy rántott hús volt a vacsora. A köret elfogyott, a húsból még maradt. A
A család és barátok kedvence a kelt tésztás kakaós csiga, illetve fahéjas és mákos csiga. 🙂 Nagyon szeretjük,
Ez a kenyér dagasztás nélkül készül, egyszerűen, nem kell hozzá csak egy műanyag tál, egy kanál, összekeverni mindent,
Sanyikám díjnyertes skorpió jelmeze az oviban, 2012-ben. Ő találta ki, hogy skorpió szeretne lenni, és nem tágított.
Ennek a rozskenyérnek a receptjét még évekkel ezelőtt a dán barátnőmtől kaptam. Finom, tartalmas, olyan “jól lakok tőle”
Nem nehéz elkészíteni és nem is fő szét, egyetlen trükkje van a jó kis túrógombócnak, 1 éjszakát (de
Férjem kérésére a mézes puszedlik után egy adag kakaós puszedlit is sütöttem. Nekem a hagyományos mézes puszedli jobban
Nálunk mézes sütemény nem csak karácsonykor sül, mert remek csemege, hosszan eltartható, könnyen szállítható, szépen dekorálható… Így van
Ma készítettem életem első graham kenyerét, fele graham liszt, fele BL-80 kenyérliszt hozzáadásával. Félve tettem este az asztalra,
Kiadós, ízletes, 25 perc alatt elkészíthető ez a bundás kenyér. Nem kell az olajjal pepecselni, nem lesz olajszag
Sült oldalas! 🙂 Egyszerű, de annál finomabb étek. Két dolog miatt is kedvencünk: először is, mert finom a sült
A formázás miatt ugyan több munka van a brióssal, mint a kaláccsal, de a brióst jobban szeretik a
Ma vacsorára sütöttem ezeket a kefires bucikat. Semmi extra bánásmód, kézzel gyors kelt tészta dagasztás, pihentetés, formázás, sütés. Nagyon
Nagyon szeretjük a kakaós kalácsot, mindig mumus volt a készítése, ezért sokáig a boltit vettem, ami selyemkalács névre
Kiindulási alap a jól bevált zürichi kenyér receptje volt. Tegnap sárgaborsófőzelék volt a vacsora, és maradt belőle egy kevéske. Na el
Kívül ropogós, belül puha és foszlós, mint a kalács. Nagyon finom, nem mórzsálódik még a 2-3 nap múlva
Még most jó az idő, lehet lehullott faleveleket gyűjteni és rózsát vagy rózsacsokrot készíteni. Én az elmúlt
Ha ebből a házi kenyérből két szeletet megeszel, az tuti hogy nem leszel éhes 1 óra múlva. Nagyon
Egy olasz barátnőmnek köszönhetem ezt a pizza receptet, akivel Kínában találkoztunk és sütöttünk-főztünk együtt egy kicsit. Olaszországban a
A család és barátok nagy kedvence ez a csokis keksz. Igazán csokis, finom, puha, bármikor szívesen megeszünk belőle