Napraforgó kalács
2014-ben Anyák napjára készítettem előszőr fahéjas és mákos napraforgókat. Szépek és finomak lettek, Anyukám nagyon örült a meglepetésnek. Azóta
2014-ben Anyák napjára készítettem előszőr fahéjas és mákos napraforgókat. Szépek és finomak lettek, Anyukám nagyon örült a meglepetésnek. Azóta
Belül puha, kivül ropogós ez a korpás kifli. A ötletet Libor Mária kiflije adta, de csökkentettem a korpa
2014 januárban próbáltam ki előszőr ezt a szezámmagos bucit, azóta többször is elkészítettem, nagy kedvenc lett a családban.
Ezt a svéd ropogós kenyér receptet Siklósi Adriennek köszönhetem, ugyanis Ő sütötte és osztotta meg a receptet a
A történet ott kezdődik, hogy rántott hús volt a vacsora. A köret elfogyott, a húsból még maradt. A
A család és barátok kedvence a kelt tésztás kakaós csiga, illetve fahéjas és mákos csiga. 🙂 Nagyon szeretjük,
Ez a kenyér dagasztás nélkül készül, egyszerűen, nem kell hozzá csak egy műanyag tál, egy kanál, összekeverni mindent,
Ennek a pizza tésztának az a különlegessége, hogy házi zsírral és burgonya főzőlevével dagasztottam. Majd három felé osztottam,
Ennek a rozskenyérnek a receptjét még évekkel ezelőtt a dán barátnőmtől kaptam. Finom, tartalmas, olyan “jól lakok tőle”
Ma Istvánkám egyik osztálytársa nálunk tölti a délutánt, így gondoltam, uzsonnára meglepem őket egy kosár pogival. Kiindulási alap
Dagasztás nélküli teljes kiőrlésű zabpelyhes kenyér receptje – 2 püspökkenyér formában Nem voltam egy kenyérsütős fajta, mivel azt gondoltam,
A fiúk nagyon szeretik a zürichi kenyeret, de a zsemle is nagy kedvencük. A zürichi kenyér tésztájából készült
Sonkával és sajttal töltve, feltekerve, szeletelve … egyszerű elkészíteni és nagyon finom. Nálunk sokszor készül, nagyobbik fiam egyik
Jelentem, megalkottam a számunkra tökéletes sajtos rudat. A történet ott kezdődik, hogy amikor előszőr készítettem nem volt itthon
Tegnap este készült a túrós zsemle, negyed kg túró felhasználásával. Édeskés és finom puha. Még ma is teljesen puha maradt a
Volt a hűtőben fél kg túró, úgy döntöttem hogy a feléből sósat, a másik feléből édeset sütök ma.
Ismét egy recept, ahol felhasználhatjuk a krumpli főzővizét. A krumplis pogácsába is nagyon jó, tej helyett vagy tejjel
Ma készítettem életem első graham kenyerét, fele graham liszt, fele BL-80 kenyérliszt hozzáadásával. Félve tettem este az asztalra,
A burgonya főzővize nagyon jó a kenyérbe (már amikor az ember lánya nem felejti el, és nem önti
Ez egy régi, eredeti francia recept. 5 és fél évvel ezelőtt kaptam meg egy francia barátnőmtől, akivel Kínában
Házi lecsóhoz készült az első kenyérbuci, még langyosan és ropogósan mindet el is fogyasztottuk. Viszonylag egyszerű és mutatós
Kiadós, ízletes, 25 perc alatt elkészíthető ez a bundás kenyér. Nem kell az olajjal pepecselni, nem lesz olajszag
A formázás miatt ugyan több munka van a brióssal, mint a kaláccsal, de a brióst jobban szeretik a
Ma vacsorára sütöttem ezeket a kefires bucikat. Semmi extra bánásmód, kézzel gyors kelt tészta dagasztás, pihentetés, formázás, sütés. Nagyon
Hagyományos, kelt tésztás kakaós csiga recept, mert az egész család szereti. Persze a fahéjas és mákos csiga is
Nagyon szeretjük a kakaós kalácsot, mindig mumus volt a készítése, ezért sokáig a boltit vettem, ami selyemkalács névre
Mindig nagy sláger nálunk az édes kelt tészta, csiga, kalács, briós… Heti két alkalommal sütnöm kell, reggelire, uzsonnára, az
Ez a sajtos stangli igazán úgy sikerült, mint ahogy az a nagykönyvben elő van írva. (Már ha tényleg
Egy nagy hypermarket adta az ötletet, így itthon én is elkészítettem a bacon-ös rudat. Egy bögre forró teával, igazán
Gyökérkenyér, dagasztás nélkül. Nincsen vele sok munka, mindent csak össze kell keverni, viszont hosszú a kelesztés miatti várakozási idő.